Főoldal | Fiataloknak

Fiataloknak

A fiatalok többsége nem tervezi meg időben a jövőjét, amely viszont előre kiszámítható élethelyzetek elé fogja majd állítani őket. Ilyen például a saját otthon megteremtése, a családalapítás, nem is beszélve a privát nyugdíj felépítéséről, amely lehetőséget biztosít arra, hogy majd ő döntse el, meddig kíván aktívan dolgozni. Ezáltal a mai fiatalok függetleníteni tudják magukat attól, hogy az állam által meghatározott korban vonuljanak nyugdíjba. Azonban az évek gyorsan telnek, és ha nem készülnek fel időben ezekre az élethelyzetekre, akkor bizony váratlan meglepetések is érhetik majd őket.

Csak a mának élni nagyon veszélyes, mégis vannak olyan fiatalok, akik nem szívesen áldoznak olyan dolgokra, amelyeknek nem élvezik az azonnali hasznát.

Tett már a jövője érdekében, vagy még mindig csak a mának él?

Mi olyan megoldást kínálunk, amellyel egy fiatal jelentősebb anyagi ráfordítás nélkül az előtte álló idő felhasználásával komoly tőkét tud felépíteni.

Akkor vagyunk anyagilag függetlenek, amikor már nem vagyunk kiszolgáltatva a mindennapi megélhetési problémáinknak. Ennek érdekében azonban minél hamarabb tennünk is kell, hogy az idő nekünk dolgozzon.

Minden embernek az egyik legfontosabb tulajdona a saját otthona. A fiataloknak azonban ez elérhetetlen vágynak tűnhet, különösen akkor, ha nem számíthatnak szülői segítségre.

Ha valaki pénzt szeretne félretenni, annak fontos szempont a biztonság, a rugalmasság és a kiemelkedő hozam. Ma már számtalan befektetési lehetőség közül választhatunk, de vajon mekkora esély van arra, hogy valaki pénzügyi ismeretek nélkül a legjobbat találja meg?

A legtöbb ember csak a nyugdíjba vonulásakor fog szembesülni azzal a szomorú ténnyel, miszerint a nyugdíjalapjába befizetett összeg nem fogja fedezni a már megszokott életszínvonalát. Ön miről mondana le majd szívesen?

Belépés ügyfeleinknek:

Ügyfeleink számára nyújtott egyedülálló szolgáltatásaink | Pénzügyi megoldások | WholeLife
Különböző pénzügyi megoldások összehasonlítása | Pénzügyi megoldások | WholeLife
Cikksorozataink és a témával kapcsolatos egyéb írásaink, letölthető anyagok | Pénzügyi megoldások | WholeLife
Kalkulátor | Pénzügyi megoldások | WholeLife
Letölthető anyagaink | Pénzügyi megoldások | WholeLife
Karrier | Pénzügyi megoldások | WholeLife
Belépés munkatársaknak | Pénzügyi megoldások | WholeLife
Térkép | Pénzügyi megoldások | WholeLife